Általában a tűzhelyen, tűzhelyben vagy a küszöb alatt, ritkábban a falban élnek, többnyire állat – leginkább kígyó –, ritkábban pici ember, „kobold” alakjában jelennek meg. Keleti és nyugati szláv, valamint általában a balkáni hiedelmek szerint szoros kapcsolatban vannak a családdal, amennyiben egyik ős lelkéből váltak háziszellemmé, a nemzetséget, családot pártfogoló őrzőszellemmé: ilyen a szlovák stary dedo (’öreg nagyapa’), a szerb és bolgár talaszom, talaszon és sztopanin, vagy a görög stoicheion.

Van azonban egy, a magyar nyelvterület nagy részén ismert lény, a házikígyó, amely bizonyos mértékig háziszellem-szerepkört tölt be. Házicsúszó, falikígyó, pézsmakígyó, fehércsúszó neveken is ismerik. Tulajdonságai: fehér (ritkábban zöld, sárga vagy „cifra”) színű, a falban lakik (néhol úgy tartották, hogy a küszöb alatt, vagy általában a „telken”). Hangjáról lehet megismerni: „ketyeg”, esetleg „csörög”, „fütyül” a falban. Ha előbújik a falból, tejjel kell táplálni. Általános hit volt, hogy a ház szerencséje vagy a házigazda élete a kígyó életével szoros összefüggésben van: nem szabad bántani, elpusztítani, mert akkor a házat szerencsétlenség, például tűzvész éri, a gazda vagy a gazda kislánya meghal. Közismert hiedelemmonda szerint a házikígyót a család kislánya eteti tejjel; ha ezt megtiltják, vagy a kígyót agyonütik, a gyerek meghal.