Életéről nincsenek pontos adataink, valódi neve sem ismert. A Kr. u. 40-es években Rómában működött. A korai keresztényekkel való összeütközését a Bibliában olvasható Apostolok cselekedetei ismerteti, tanairól részletesen beszámolt Hippolütosz a „Philoszophúmena” 6. fejezetében.

Simon mágus volt a kereszténység előtti gnózis utolsó nagyhatású képviselője. „Apophaszisz megalé” (Nagy tagadás) című sokat emlegetett, de egészében elveszett írása az egyházatyák tudósításaiból ítélve a Tóra értelmezése az alexandriai hellenisztikus zsidó filozófia szellemében, mindenesetre a gnózis megalapozására. Tanaiban a görög mitológia is jelentős szerepet kapott. Ő maga „Isten nagy ereje”; társnője, a türoszi származású – állítólag nyilvánosházból kiváltott – Helené a megismerési princípium megtestesülése. Simon gnózisa a zsidó és görög mitológiai allegóriák átélésére, megvalósítására is törekedett. Hatása a Kr. u. II. század gnosztikus iskoláiban élt tovább. A kereszténység legfőbb ellenfeleként támadta.

Bizony azoknak, akik e világi logika alapján gondolkoznak és tájékozódnak, nehéz megérteniük a Krisztusban remélők „rugalmatlanságát”. Ezek az emberek – nem egyszer még az egyházhoz tartozók is – sokszor éppen úgy tekintenek az egyház ügyére, mint a történetben Simon szereplő . Ő is hitt Fülöp igehirdetésének, sőt meg is keresztelkedett, és amikor látta, hogy az apostoli munkát milyen jelek kísérik, úgy gondolta, hogy a sok egyéb előny mellett (üdvösség, megváltás) még másért is érdemes kereszténynek lenni. Ez a Simon ugyanis már régebb óta varázslással foglalkozott, és mágiával. Ügyes ámító lehetett, hiszen kivívta Samária aprajának-nagyjának őszinte csodálatát, csak úgy emlegették, hogy „Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje”. Nagy tekintélynek örvendett, mindenki hallgatott rá. Látva a Léleknek az apostoli szolgálat nyomán fakadó munkáját – talán saját „szakmai rutinjára” is gondolva –, joggal reménykedett benne, hogy keresztényként sem kell presztízsveszteséget szenvednie.

Sokan szeretnék elkerülni Simon csapdáját. Mivel Simon pénzt ajánlott fel Isten ajándékáért, azt gondolják, hogy a hiba alapvetően az anyagiasságában keresendő. Keresztény körökben gyakran hallható az a vélekedés, mely szerint a pénz bűnös dolog. Ha pénzről esik szó, sokan kényelmetlenül érzik magukat, és igyekeznek távol maradni az anyagi ügyektől, arra gondolva: ha nem kerülnek a közelébe, akkor nem eshetnek a vermébe sem. Pedig nem önmagában a pénz a bűnös, hanem mindig a hozzá fűződő viszony. Simon legfőbb bűne sem abban rejlett, hogy a pénzt szeretve nyerészkedni akart volna az isteni ajándékokkal – ez ugyanis nem derül ki az elbeszélésből. Még akár nagyvonalúnak is tarthat- nánk, hiszen kész lett volna áldozni az ügyért. Többről szól ez a történet, és sokkal fontosabb dologról akar tanítani ez a vasárnap, mint egyszerűen a pénzről.

Továbbá valósuljon meg az egyház szabadsága, mely csak úgy mehet végbe, hogy megszűntetik a szimóniát, az egyházi tisztségek áruba bocsátását.
A szimónia szó eredete az újtestamentumi Apostolok Cselekedeteiben említett Simon mágus nevére vezethető vissza, aki mint samáriai varázsló pénzért akarta megvásárolni az apostolok csodatevését

Az első gnosztikusnak Simon mágust tartják, aki szamáriai (Palesztína) volt és az isz. 1. században élt. Egy darabig együttműködött a korai kereszténységgel majd később ellene fordult. Az Apostolok Cselekedeteiben (8.rész) mint nagy hatalmú mágus szerepelt, aki magát felsőbbrendű, isteni lénynek tartotta. A későbbi hagyomány szerint Alexandriában tanult, majd egy Heléna nevű asszonnyal és harminc tanítványával járta Palesztinát. A Péter akták szerint később Rómában tűnt fel ahol összemérte mágikus erejét Szent Péterrel.
A későbbi gnosztikus mesterektől eltérően Simon saját magát istenné nyilvánította, Heléna pedig istennőként szerepelt mellette.
Tanításai szerint a nő, akit egy türoszi bordélyból menekített el, az első isteni Eszme (Ennoia) fizikai testben élő megnyilvánulása, annak az istennek az első gondolata, melyet Simon mágus testesített meg. Ez a gondolat hozta létre az angyalokat és azok seregeit, melyek megteremtették az anyagi világot.

Simon mágus egyike volt azoknak az első században, akik magukat "valami nagynak állították"; úgy tekinthetünk rá, mint az igazi Messiás mellett fellépő álmessiások és hamis tanítók (Barjézusok és Skévák) egyikére. Mielőtt Fülöp odaérkezett volna, Szamaria szellemi vezetőjeként tevékenykedett. Tanítását, amelynek középpontja és főszereplője önmaga volt, természetfeletti megnyilvánulások és jelek kísérték, melyek által ámulatba ejtette és maga utána vonta a város teljes lakosságát.

Simon, a mágus, a misztériumvallások, a sűrű levegőjű kelet szellemi konjunktúráját kihasználó hullámlovas. Életcéljai: önmaga és az öncélú hatalom. Istent – talán – megismerte, mégsem dicsőítette Őt Istenként.

Ókori varázsló volt Simon mágus is, aki az Újtestamentum szerint Krisztus vetélytársának csapott fel. A legenda úgy tartja, hogy Néró császár római palotájában mágikus párharcba bocsátkozott Szent Péterrel, felszállt a levegőbe, de a szent egy jól irányzott imádsággal leterítette, s a Simon, földre zuhanva, elpusztult.