A varázsló a félelmet örömmé, a reményvesztettséget beteljesülésé változtatja.

A varázsló az idő béklyójában senyvedőt időtlenné teheti.

A varázsló ledöntheti korlátainkat, hogy a határtalanba repítsen.

A varázsló ott él valamennyiünkben.

Mindent lát és mindenről tud.

A varázsló felette áll a fény és sötétség, jó és rossz, öröm és bánat ellenpártjainak.

Minden, amit a varázsló lát, a láthatatlan világban gyökerezik.

A Természet a varázsló hangulatait tükrözi.

A test és a szellem szunnyadhat, de a varázsló örökké éber.

A varázsló ismeri a halhatatlanság titkát.

A mágia visszatérve csak az ártatlanság visszatértével valósulhat meg.

A varázsló lényege az átalakítás.

A varázsló figyeli, ahogy a világ lót-fut, de lelke a fény birodalomban lakozik.

A látvány változik, de a látó ugyanaz marad.

Testünk az a hely, melyet emlékeink otthonunknak hívnak.

Ki vagyok? – ez az egyetlen kérdés, amit érdemes feltenni, és amire soha nem kapunk választ.

Az a végzetünk, hogy végtelen számú szerepet játsszunk el, de ezek egyike sem mi magunk vagyunk.

A szellem nem helyhez kötött, de ujjlenyomatot hagy maga után, amit testnek hívunk.

A varázsló nem képzeli magát egy tágabb világot álmodó helyi eseménynek, hanem ő a helyi eseményeket álmodó nagyvilág.

A varázslók nem hisznek a halálban. A tudatosság fényénél minden eleven.

Nincs kezdet és nincs vég.

Hogy teljesen élhessünk, meg kell halnunk a múlt számára.

A varázsló tudata egy mindenütt fellelhető mező.

A tudás e mezőn csörgedező patakjai örökkévalók és szüntelen folynak.

Amikor az észlelés ajtajai megtisztulnak, szemünk előtt feltárul a világ: a varázsló világa.

Az életforrása bugyog bennünk, amelynél megtisztulhatunk és átalakulhatunk.

A megtisztulás során megszabadulunk életünk mérgező salakanyagaitól: a mérgező érzelmektől, mérgező gondolatoktól és mérgező kapcsolatoktól.

A hatalom kétélű kard. Az ego hatalma irányítani és uralkodni akar. A varázsló hatalma a szeretet hatalma.

Az ego sötétárnyékaként követ bennünket. Hatalma bódító, magához láncoló, de utoljára is pusztító.

A varázsló nem próbálja meg megoldani az élet rejtélyét. Azért van itt, hogy élje.

Mindenkinek van egy árnyék-énje, amely teljes valóságunknak csak egy része.

Az árnyék nem azért van itt, hogy kárunkra legyen, hanem hogy felhívja a figyelmünket, hol vagyunk tökéletlenek.

Amikor az árnyékot magunkhoz fogadjuk, meggyógyul. Amikor meggyógyul, szeretetté válik.

Amikor ellentétes tulajdonságainkkal együtt tudunk, akkor éljük át, teljes énünket.

A varázsló alkímiát tanít. Mi vagyunk a világ. Amikor átalakítjuk magunkat, átalakul a világ is, amiben élünk.

A bölcsesség eleven, épp ezért kiszámíthatatlan.

A kétség, amit érzünk, nem más, mint a bölcsességhez vezető út.

Az emberi rendet szabályok alkotják. A varázsló rendjében nincsenek szabályok, az élet természeténél fogva hömpölyög tova.

Ha ugyanazt a képeket vetítjük ki minden nap, valóságunk is ugyanaz lesz, nap mint nap.

A varázsló nem bánkódik az őt ért veszteség miatt, mert egyedül a nem valóságosat lehet elveszteni.

Veszíts el mindent, a valóság akkor is megmarad.

Amikor a hamuba pillantsz, mélyre láss.

Oly mértékben válunk szeretetté, amilyen mértékben a szeretetet ismerjük.

A szeretet több, mint egy érzés. Ez a természet ereje, ennélfogva tartalmaznia kell az igazságot.

Amikor kimondjuk azt a szót, hogy szeretet, meglegyinthet bennünket az érzés, de a kényeget nem önthetjük szavakba.

A legtisztább szeretet ott van, ahol legkevésbé számítunk rá, függetlenségben.

A szellemi világ mindig nyomokat hagy a keresőknek. Az átlagember véletlen egybeesésnek nevezi ezeket a nyomokat.

A szellem találkozni akar velünk. Védtelennek kell lennünk, ha meghívását el akarjuk fogadni.

A szívünknél kezdjük a keresést. A szív barlangja az igazság otthona.

A varázslók nem ítélik el a vágyat. Vágyaikat követve váltak ugyanis varázslókká.

Minden vágy egy régi vágyból fakad.

A vággyal láncolatának sosem szakad vége. Ez maga az élet.

Egyetlen vágyat se tekintsünk haszontalannak vagy helytelennek: egy nap mindegyikük valóra válik.

A vágyak csak, melyek a maguk évszakára várnak, hogy kihajthassanak.

Szívünk mélyén gyöngéen dédelgessünk minden vágyunkat, lett légyen az bármilyen csip-csup. Egy nap ezek az apró vággyal vezetnek majd el Istenhez.

A világnak azzal tehetjük a legtöbb jót, ha varázslóvá válunk.

Ha csendben ülünk, és néhány percig figyelünk, a szavak kezdenek belénk szivárogni. Ne álljunk ellen, hagyjuk, hogy a bölcsesség cseppjei megtegyék a magukét. Ne sóvárogjunk, ne reméljünk eredményt, de bármi történjék is, ne érjen minket váratlanul. Akármi is az, ami történik, jó lesz. Jobbára félelmeink miatt fordulunk el valamitől. A gondolkodás és az érzelmek nem tudnak közönyösek maradni a szenvedéssel és a fájdalommal szemben: félnek tőlünk, eltaszítják őket maguktól. A varázsló nem gondolkodik, hanem lát.

Arcunkon támadt ráncaink és vonalaink múlt boldogságáról és szomorúságáról, diadalról és kudarcról, eszményekről és tapasztalatokról regélnek. Szinte kizárt mást látni. A varázsló magát látja mindenütt, ahova csak néz, mert a tekintete ártatlan. Önnön ártatlanságunk az egyetlen virág, ami létezik. Nem hervad el soha, ennélfogva a világ is hervadhatatlan marad.

A bennünk elő varázslót tanúnak is nevezhetnénk. A tanúnak az a szerep jut, hogy ne avatkozzák a világ folyásába, hanem lásson és megértsen. A tanú nem pihen, hanem álmodásunk vagy álomtalan alvásunk közben is ébren marad. A tudatosság fény.  

Valójában azonban nem azok vagyunk, amit gondolunk.

Az időről mind érezzük, hogy relatív, folyékony valami: boldog élményeinkkor felgyorsul, kellemetlen tapasztalásainkkor lelassul.

Az emlékezet nem más, mint ez: az egyszervolt élettelen lenyomata. Görcsösen kapaszkodunk emlékeinkbe, mert azok határoznak meg minket. De hogy véget vethessünk az elszigeteltségnek, és a különállásnak, hajlandónak kell lenniük, hogy az emlékezet valószerűtlenségét lássuk.

Ébrenlétünk alatt az anyagi világ hangjára és látványaira tapad a figyelmünk, ezért könnyű elfogadni, hogy a fizikai test az egyetlen, amivel rendelkezünk. Érzelmi testünk először is eleven története mindannak, amit szeretünk és utálunk, valamint félelmeinknek, reményeinknek, vágyainknak és így tovább. A tudás az érzelmeknél nehezebben körülhatárolható, mivel elvont fogalmakból áll. A varázsló tudja, hogy ez a ragyogás a legmegfoghatatlanabb testből a legnagyobb felé árad. A halandók azt hiszik, hogy fizikai gépezetek, amik megtanulnak gondolkodni. Valójában azonban gondolatok, melyek megtanultak létrehozni egy fizikai gépezetet.

Szeretetet csak akkor kaphatunk, ha előbb adunk. Mások feltétel nélküli szeretetének elnyeréséért mások szeretetével szemben sem szabad feltételt támasztunk. Önmagunkat kell szeretnünk ahhoz, hogy másokat is megtanuljunk szeretni. A varázsló azt válaszolja erre, hogy a szeretetet fel kell fedni, meg kell fosztani a harag, félelem, önzés rétegeitől, melyek rászáradt sellakként borítják. Teljességgel szeretetteljessé akkor tehetjük az életünket, ha megtisztítjuk. A szeretetnek nincs jó és rossz megközelítési módja. A kétségbeesett szeretetvágytól űzött ember arra a halra emlékeztet, aki rémülten keresi a vizet. Az élet szeretetlennek tűnhet, ám valójában az észlelőt látása és nem a „kinti világ” fosztja meg a szeretettől. A halandók lázasan rohangálnak körbe-körbe, a szeretet iránti nyugtalanság és szorongás kínozza őket. Ha a szeretett személy nem lehet az övék, úgy érzik belehalnak. De a szeretet az igaz szeret nem tehet bennünket nyughatatlanná, mert nem kívánkozik ki belőlünk. Vágyunk netovábbja, akit szeretünk, csupán önmagunk meghosszabbítása. A másik embertől remélt szeretet minden formája énjéből árad. Az ego félreállítását apránként érhetjük el, az elszigeteltségnek, félelemnek, szokásnak, önzésnek és haragnak sok rétege állja utunkat, mielőtt olyannak tapasztalhatnánk meg a szeretetet, amilyennek a varázsló ismeri. A szeretet egyetemes erejével gondolkodásunk révén vehetjük fel a kapcsolatot.  

E tanítás szerint élni annyit tesz, mint elismerni, hogy minden szándékunk eredményez valamit. A szándékok egyszerűen vágyak azzal kapcsolatosak, amire szükségük van. A változás felé az első lépés a felismerés. Ismerjük fel, hogy legalább egynéhány reményünk és vágyunk valóra vált. Amit látunk, azt megváltoztatni sem tudjuk.

Ha alaposan magunkba nézünk, számos személyiségre bukkanunk majd, akik mind testünk birtoklásért versenyeznek. A jó és a rossz közötti konfliktus pl. két személyiség kialakulásához vezet: a szenthez és a bűnöséhez. Személyiségeink általában konfliktusban vannak. A boldogságnak nevezett állapot az, amikor e konfliktus jórészt alábbhagy. Születésünkkor még nyoma sem volt ennek a háborúnak, mert a kisbabákban nincsenek egymásnak ellentmondó vágyak. Ha véget vetünk a bennünk dúló háborúnak, a személyiségeink közti konfliktusnak is egyszer s mindenkorra vége szakad. Megszabadíthatjuk árnyék-énünket a múltból magunkkal cipelt energiák terhétől, és megteremthetjük a belső béke előfeltételét, mivel a fájdalomtól való félelem az, ami bizalmatlanságot kelt benső hangjaink között. De e belső feszültségeket nem oldhatjuk fel addig, amíg nem tudjuk, miből tevődnek össze belső személyiségeink.  

A probléma csak az, hogy mindez a szorongás, küszködé, tervezés és ellenőrzés olyan, mintha az életben árral szemben úsznánk.

Szívűnk mélyén kell döntést hoznunk az áporodott, de meghitten ismert és a friss, végtelen lehetőségek mezejét kínáló ismeretlen között.

A születés és s halál körforgását csak akkor kíséri félelem és küszködés, amikor személyessé válik. A halál egy befejező esemény, de mielőtt bekövetkezik, számos kisebb veszteség is ér minket.

Az embernél a szerelem egy állapot, ami előbb vagy utóbb elmúlik, a varázsló ezzel szemben nem lesz szerelmes, mert állandóan benne él a szeretet folyamában. Általában olyasvalakit keresünk, aki önmagunkról kialakított képzeteinket tükrözi vagy éppen helyreigazítja azokat. Szégyen, bűntudat, visszautasítás, gyűlölet, sértettség és más nem szerető érzések emléke nem alakítható át szeretetté. Amikor azt hisszük birtoklunk valakit, valójában módot próbálunk találni arra, hogy önmagunkról meneküljünk, elkerüljük megtagadott félelmeinket és gyöngéinket. A helyett, hogy szembesülnénk önmagunkkal, a szerelem tükrébe nézünk és a szeretett személy iránt táplált érzések tökéletes beteljesülését látjuk.

Ha a szellem nyomokat záporoz ránk, hogy fedezhetjük fel őket? Először is meg kell legyen bennünk a hajlandóság, hogy lássuk ezeket a nyomokat. Sokféle alakban keresztezhetik utunkat: összefutunk valakivel, akire épp most gondoltunk, terveink balul ütnek ki, hogy azután váratlan előnyt fedezzünk fel bennük, túl sok a véletlen egybeesés, stb.

Két út lehetséges. Az első, annak az elfogadása, hogy a kettősség valóságos, hogy a jó és a rossz, amivel nap, mint nap szembekerülünk egyszerű tény, és teljes erőnkből küzdenünk kell ellenük. A másik útra lépve a kettősséget saját választásunkat fogadjuk el. Itt fel kel hagyni a gonosz elleni küzdelemmel. Ez varázsló mágiája.

Tartsa tiszteletben minden vágyadat. Dédelgesd őket szívedben. Ne küszködj azért, hogy megszerezd, amit akarsz, bízz abban, hogy a magasabb rendű szellem ültette el benned a vágyat, és hagy rá a szellemre, hogy vágyaidat valóra váltsa. Lehet, hogy rájössz, hogy vágyban rejlő rossz nem a vágy maga, hanem a vele kapcsolatos emberi küszködés.

Bízza bizalomban, higgy a hitben.

Forrás: A varázsló mágiája